Gál András Levente: a digitalizációból nem maradhatunk ki

A Digitális Agrárakadémia (DAA) keretei lehetővé teszik, hogy mindig a legújabb megoldások, valamint a célcsoporthoz illeszkedő információk, ismeretek és eszközök kerüljenek a fókuszba – mondta dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője.

Nyitott platform, zárt inkubáció

A DJP-t 2015-ben hozták létre azért, hogy a napjainkban meghatározó digitális átalakulás egyik hajtómotorja legyen Magyarországon. „A kormánynak és az államnak is meg kellett értenie a digitalizációt, hiszen ez korunk egyik legjelentősebb modernizációs folyamata, amelyből a magyar közösségeknek is profitálniuk kell” – hangsúlyozta a szakmai vezető. A DJP 1.0 még célzott beavatkozásokat hajtott végre, mint például az internetezés áfájának csökkentése vagy az önkormányzati honlapok kialakítása. 2017-re, amikor elindult a DJP 2.0, már megváltoztak a célok és inkább az ágazati stratégiák kialakítására került a hangsúly, majd később pedig koalíciókat (5G, mesterséges intelligencia, drón és a blockchain) hoztak létre, amelyek szakmai egyeztető fórumként szolgálnak és javaslatokat is megfogalmaznak. A „digitalizációs közjó” szolgálata érdekében a DJP mára már mintegy 300 terméket hozott létre: megannyi tudományos pályázat, szalon, vitafórum, workshop, konferencia, felsőoktatási intézményi együttműködés, innovációs kutatás-fejlesztési projekt, ajánlás, több mint ezerötszáz DJP Program Pont és több mint százötven intézkedés, digitális stratégia és védjegy bevezetésben működött közre. Ugyanakkor büszkék arra is, hogy sok hazai cégnek segítettek például a külföldi piacok elérésében, így a DJP egyfajta inkubációs térként is működik. „Az elmúlt esztendők bebizonyították, hogy a digitalizációban az ilyenfajta közvetítő szerepre szükség van, ráadásul nem szabad kamaraként vagy felügyeletként működni, hanem az egészséges és legeredményesebb út a koalíciók útja” – fogalmazott dr. Gál András Levente.

Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia (ECPA 2021) budapesti szakmai napján

Az adatod a vagyonod

Most jött el az ideje annak is, hogy már ne csak adatvédelemről, hanem adatgazdaságról is beszéljünk Magyarországon – hívta fel a figyelmet a vezető. Már felállt a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ), amely éppen az adatkereskedelem, az adattárca és végső soron a sokkal hatékonyabb és ügyfélközpontú állami szolgáltatások kialakításán dolgozik. Sőt, a tervek szerint az adatot a jövőben úgy adják-veszik majd, mint a gabonát, ezért egy adattőzsdét is kialakítanak. „Az állampolgárok ugyanazt az ügyfélélményt és ugyanolyan minőségű szolgáltatást szeretnék kapni a közigazgatásban, mint a magánszektorban, a bankban vagy a kereskedelemben. A jövőben ezek az állami szolgáltatások is kezdeményezők és személyre szabottak lesznek, és nagyban támaszkodnak majd a meglévő adatkészletekre, valamint a mesterséges intelligenciára” – mutatott rá dr. Gál András Levente.

Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője a budapesti ECPA 2021 – European Conference on Precision Agriculture konferencián

Új korszakot nyit a mezőgazdaságban a DAA

A vezető elmondta azt is, hogy a digitális átállásról az agrárium sem maradhat le, és ehhez szükség van egy korszerű, tudásmegosztó honlapra is. A november óta elérhető Digitális Agrárakadémia célja a mezőgazdaságot érintő digitális kompetencia növelése, az agrárdigitalizációs megoldások, illetve a precíziós gépek minél szélesebb körű megismertetése, valamint a digitális megoldások alkalmazásának ismeretterjesztése az agráriumban. A DJP kiemelt célja, hogy a tananyagok fejlesztését a hazánkban elérhető legjobb szakmai műhelyek, illetve kollegák végezzék figyelemmel a kormányzat agrárfelsőoktatást érintő specializációs törekvéseire. Mindez kizárólag több egyetem együttműködésében valósulhat meg maradéktalanul, így a DJP 2021. április 1-jén megállapodott három modellváltó egyetemmel, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, a Széchenyi István Egyetemmel (SZE) és az Állatorvostudományi Egyetemmel (ÁOTE) a DAA fejlesztésének közös konzorciumi irányításáról. A DAA kapcsolódik az agrár-szaktanácsadási rendszerhez is, így a képzéseken résztvevők igény esetén segítséget kaphatnak saját gazdaságuk digitális fejlesztéséhez is. A DAA keretei lehetővé teszik, hogy mindig a legújabb megoldások, valamint a célcsoporthoz illeszkedő információk, ismeretek és eszközök kerüljenek a fókuszba. A szakmai vezető szerint a korszerű ismeretek közvetítése a mezőgazdaság egyik legsürgetőbb kihívását, a nemzedékváltást is segíthet megoldani.

2022-ben útjára indítottuk a DAA mintagazdaságait bemutató rendezvénysorozatunkat is, amely egyfelől az agrárszakképzésben, illetve felsőoktatásban tanulók számára mutatja be a precíziós jógyakorlatokat, másfelől jó lehetőséget biztosít arra, hogy a gazdák egymástól leshessék el a digitalizációs trükkjeiket, megoldásaikat – zárta szavait Dr. Gál András Levente.

Dr. Gál András Levente elmondta, hogy a Digitális Agrárakadémia célja a mezőgazdaságot érintő digitális kompetencia növelése, az agrárdigitalizációs megoldások, illetve a precíziós gépek minél szélesebb körű megismertetése, valamint a digitális megoldások alkalmazásának ismeretterjesztése

A DAA tudásmegosztó portálja, a digitalisagrarakademia.hu címen érhető el.

Scroll to Top

Regisztráció az alábbi eseményre:

Gál András Levente: a digitalizációból nem maradhatunk ki

A regisztrációhoz kérjük adja meg az alábbi adatokat. A beküldést követően kollégáink emailben tájékoztatják Önt a regisztrációs sikerességéről.

Hozzáférés kérése a bemutató előadásokhoz

Kérjük adja meg az alábbi adatokat. A beküldést követően email-ben küldjük ki a jelszót az előadásokat tartalmazó letöltés oldalhoz.